Miért érdemes ma a vevőknek szakemberrel vásárolni?

(Egy gondolat arról, hogyan lehet ma valóban jól dönteni)**

A vevői oldal egy külön világ. Sokszor azt látom, hogy aki lakást keres, már a folyamat elején elfárad. Elkezdi nézegetni a hirdetéseket, bejelöl ezt-azt, lefoglal egy-két időpontot, megnéz néhány lakást, aztán pár hét után jön a felismerés: „Ez sokkal nehezebb, mint gondoltam.” És igazuk van. A vásárlás ma nem arról szól, hogy találunk valami szimpatikusat, és azt megvesszük. Annyi minden befolyásolja, hogy szinte lehetetlen egyedül végigvinni úgy, hogy a végén az ember tényleg biztos legyen abban: jól döntött.

A vevők gyakran már úgy érkeznek hozzám, hogy túl vannak tíz-tizenöt lakáson, és valahogy egyik sem az, amit vártak. A képeken minden szép, élőben meg kiderül, hogy más a fény, más az elrendezés, vagy éppen van egy olyan részlet, amit a hirdetésben elfelejtettek megemlíteni. Ilyenkor mindig el szoktam mondani: nem a vevő hibája. A piac olyan lett, hogy az információk fele zaj, a másik fele pedig hiányos. A vevő pedig csak azt érzi, hogy valami nem stimmel.

A vásárlás ott válik igazán bonyolulttá, amikor a vevő szembesül azokkal a részletekkel, amiket nem lát a képeken. A társasház állapota, a műszaki háttér, az értékbecslő szempontrendszere, a banki elvárások, a jogi környezet. Ezek nem a vevő terepei. És nem is kell, hogy azok legyenek. Egy vevőnek nem az a dolga, hogy diagnosztizálja a lakást, tárgyaljon a tulajdonossal, hitelt szervezzen, ügyvédet válasszon, és közben egyensúlyozzon a saját érzelmei és a józan döntés között. A vevőnek az a dolga, hogy megtalálja azt az ingatlant, amiben el tudja képzelni a saját életét. A többi az én dolgom.

Nagyon sokszor előbb látom meg, hogy egy lakás később gondot fog okozni a banknál, minthogy a vevő egyáltalán bármit észrevenne. Vagy tudom, hogy egy adott utcában olyan társasházi múlt van, ami miatt később problémák adódhatnak. Ezeket a vevő nem fogja látni, és nem is várható el tőle. Én azért vagyok mellette, hogy mindezt levegyem a válláról. A kereséstől kezdve egészen addig, amíg a kulcs a kezében nem landol.

A tárgyalás pedig talán a legérzékenyebb pont. A vevő nem szeret vitatkozni, nem szeret alkudozni, nem szeret feszültséget. Teljesen érthető. A tulajdonosnak viszont ez sokszor napi rutin. Kettőjük között pedig nagyon könnyen elcsúszik valami. Itt jön be az én szerepem. Én nem érzelmi alapon tárgyalok, hanem szakmai alapon. Nem félek kimondani azt, amit ki kell mondani, és azt sem, amit nem. Van egy határ, amit tartani kell, és van egy kölcsönös pont, amit ki kell építeni. A vevő végül mindig jobban jár, mert nem sodródik bele olyan helyzetekbe, ahol rossz döntést hozna — túl gyorsan, vagy éppen túl lassan.

És ott van még a pénzügyi és jogi rész. A hitel, a bank, a dokumentumok, az ügyvéd… Ezek külön szakmák, és a folyamat sokszor azért csúszik el, mert a vevő nem kap időben megfelelő tájékoztatást. Azt szoktam mondani: a vevő feje legyen tiszta. Ne szaladgáljon öt helyre. Ne kérdezzen tíz embertől tízféle választ. Minden legyen egy kézben. Ezért dolgozunk együtt a hitelpartnerrel, az ügyvéddel, az értékbecslővel — pontosan ugyanazért, amiért az eladóknál: hogy ne legyenek felesleges kockázatok.

A vásárlás ma nem egyszerűen egy ingatlan kiválasztása. Ez egy folyamat, amiben rengeteg dolog múlik apró részleteken. A vevő pedig akkor jár a legjobban, ha nincs egyedül. Ha van mellette valaki, aki minden nap ezzel foglalkozik, aki tudja, mire kell figyelni, és aki végig ott van — az első telefonhívástól az utolsó papírig.

A jó ingatlant megtalálni nem nehéz.A jó ingatlant jól megvenni — na, az már szakma.És ebben van értelme annak, ha a vevő rám bízza magát.